Amíg egyetemisták vagyunk, az a legfontosabb célunk, hogy megcsináljunk minden tárgyat, letudjuk az összes vizsgát és a szükséges szakmai gyakorlatot, majd egy kis szakdogaírás és államvizsgázás után megszerezzük a hőn áhított diplomát. Ezek után nagy kő esik le a szívünkről, és örülünk, hogy végre befejeztük a tanulmányainkat. Végre jöhet a megérdemelt lazítás. Vagy mégsem?
Az egyetem befejezése után a legtöbben hamar szembesülnek azzal a ténnyel, hogy bizony eddig volt jó dolguk, és ezek után jönnek csak az igazi nehézségek.
Egyrészt állást kell találnunk, hiszen nem lehet mindenkiből vállalkozó. De a diploma csak egy szükséges feltétel a sok közül, emellett még több éves szakmai tapasztalatot is elvár a legtöbb munkaadó. Persze ha csak most kerültünk ki az egyetemről, akkor honnan lenne ilyen tapasztalatunk? Ha pedig sehova se vesznek fel, akkor bizony nem is lesz. Ez bizony egy ördögi kör.
És akkor még nem is említettem a szükséges nyelvtudást. A legtöbb diplomához egy egyszerű középfokú nyelvvizsga is elég, a munkaerőpiacon azonban ez nem fog sokat segíteni a legtöbb helyen. Nem árt ha legalább egy, de inkább két idegen nyelven tudunk társalgási szinten beszélni.
Persze ez csak néhány nehézség, ezeknél jóval több dologgal kell szembenéznünk a diploma megszerzése után, úgyhogy nem árt előre felkészüli, és még az egyetemi évek alatt olyan tudásra és tapasztalatra szert tenni, ami később segíti majd az elhelyezkedésünket.