Tech

Okosórák az egyetemen

okosora-fo

Egyre népszerűbbek az okosórák Magyarországon is, a fiatalabb korosztályok ugyanis már kezdik belátni, hogy ezeknek az eszközöknek mennyi hasznos oldala lehet. De talán kezdjük azzal, hogy melyik órát nevezzük okosnak.

Alapvetően kétféle okosóra létezik: vannak azok, amelyek ugyan sok hasznos funkcióval bírnak, kommunikálnak például a telefonunkkal, de csak egy egyedi szoftver fut rajtuk, és nincs valódi operációs rendszerük. A másik típus valamilyen OS-t futtat, ami lehetővé teszi extra alkalmazások telepítését. Mindkét változatnak meg vannak a maga előnyei, de a lényeg, hogy valami olyan funkcióval bírnak, amit korábban az okostelefonok láttak el. (tovább…)

Jönnek a moduláris telefonok

project-ara

A Google gőzerővel dolgozik a moduláris telefonokon, és elég jól haladnak. A Project Ara lényege, hogy olyan mobilt állítsanak elő, ami könnyen szétszerelhető és összerakható alkatrészekből, úgynevezett modulokból áll. Ez azért jó, mert így egyrészt ha elavul valami a készülékünkben (pl. a kamera vagy a processzor), akkor elég csak azt az egy részt kicserélni egy újabbra, és nem kell lecserélni az egész eszközt. A másik előny, hogy így mindenki a saját ízlése szerint állíthatja össze a mobilját. (tovább…)